
Sokan vagyunk vele úgy (én is), hogy a fogorvost jobb messziről elkerülni. Ez van, akinél úgy nyilvánul meg, hogy akkor sem megyek, ha kellene, mások megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a dolog szükségessé válását elkerüljék. Egyértelmű, hogy a második megoldás a jobb és az elsőt el kell felejteni, mert bár a fogorvoshoz járás nem kellemes időtöltés, higgyék el, jobb, mint amit a „semmi esetben sem megyek” hozzáállás von magával.
Természetesen az is igaz, hogy ha mégis menni kell, nem mindegy hova megy az ember. Sokszor megéri akár órákat is autózni egy-egy kezelésért, mert nem mindegy, ki nyúl az ember szájába, például egy szikével. Az egyik legjobb rendelő a XI kerületi fogászat a Kondorosi fogászat. Az itt dolgozó fogorvosok újbuda legjobbjainak mondhatók, csak ajánlani tudom őket. Mint már fentebb is említettem, egy jó fogorvoshoz érdemes utazni, így nem csak a kerületben élőknek, de akár az ország bármely részéről érdemes ide látogatni, ha beavatkozásra kerülne sor. Ez a XI kerületi fogászat nem csak pusztán tudásukkal és felkészültségükkel váltak az egyik legjobb választássá, hanem ár-érték arányban is kiemelkedőek.
Ha már nem elkerülhető, a fogorvos újbuda a jó irány!