
Érthető a megrendelők, potenciális ügyfelek részéről a kertmesterhez intézett kérdés, ami arra vonatkozik, hogy mennyibe fog kerülni a locsolórendszer. Legtöbbször azonban a mester arra hívja fel a figyelmet, hogy mit nem fog tartalmazni az öntözőrendszer ára, azaz mennyibe nem fog kerülni az egész.
Szinte biztosra vehető, hogy nem fog annyiba kerülni, mint a fajlagos, tehát a négyzetméter utáni ár képzés. Mindez azt jelenti, hogy az öntözőrendszer ára nem határozható meg pontosan így, hiszen sok egyéb, igen meghatározó tényezővel számolni kell.
Jó példa itt, ha mondjuk egy 600 négyzetméteres kertnél a vízhozamot 40 l/p és 60 l/p esetében számolja ki a szakértő úgy, hogy közben minden egyéb adat passzol, akkor akár százezer Forintnyi különbség is keletkezhet. Lényeges tényező lehet még az öntözőrendszer ára tekintetében a napos/árnyékos felületek megoszlása, a széljárás milyensége, illetve a növényzet és a víznyomás is épp ennyire fontos.
Olyan adatokról van szó, amik drasztikusan kihatnak a rendszer műszaki tartalmára és ezzel együtt az árára. Világos hát, hogy a öntözőrendszer ára csakis négyzetméterre véve nem több, mint találgatás. Ezért is annyira fontos a helyszíni felmérés vagy épp a megfelelő adatokra épülő tervezés.
A kerti öntözőrendszerek telepítésének két fontos tényezője
Amikor a locsolórendszer telepítése a cél, akkor a felmérés során két lényeges tényezővel számol a kertész. Nagyon fontos egyrészt a rendelkezésre álló vízforrás, ami a kerti öntözőrendszerek működését illetően ugye elengedhetetlen. Ezen belül is az a lényeg, hogy a locsolóvíz üzemi nyomása és mennyisége milyen.
Arról a kulcsadatról van szó, amivel akkor is számolni fog a szakértő, amikor zónákra kell osztani a területet. A kerti öntözőrendszerek vízforrásai közül a legelterjedtebb a hálózati víz, amit követ a kútból nyert víz. Az is megesik ritkán, hogy esővízgyűjtő adja a vizet, vagy valamilyen természetes vízforrás. Fontosak továbbá a kert állandó és változó tulajdonságai. Alapvetően meghatározza a kerti öntözőrendszerek kialakítását ez a kettő.